Halleloooya!

Kedves mindenki!
Jelentem, körülbelül két hónap alatt, szinte hihetetlen módon, sikerült megtelepednem az országban. Eddig minden annyira jól ment, hogy magam is képtelen vagyok felfogni.
Pénteken jött a hír, hogy megvan az állandó munkavízumom. Kezdhetek dolgozni.
Yuppiii! Szívem legmélyén picit fájdogál, hogy nem sikerült többet utazni munka előtt, de nem számít, hiszen végre minden a legnagyobb rendben és kezdődhet az új élet. :)
Az autó megvásárlása után azért gyorsan még leugrottam vidékre egy pár napra.

Belekukkantottam Új-Zélandba megint. Bár az idő meglehetősen szeszélyes volt, azért sikerült pár dolgot megnéznem. Például Hamilton Gardens csodálatos kertkiállítását.

Rengeteg ötletet merítettem a leendő saját kertemhez és persze remek relaxálási  lehetőség volt a fárasztó vezetés után. Vezetés... Sikerült szakadó esőben, éjszaka és verőfényes napsütésben is lenyomni pár kilométert. A drágaszágomba csaknem 1300 km-et raktam a 4 nap alatt

Persze minden esetben kárpótolt a látvány a fáradtságomért. Tóparton kempingezni teliholdkor, és figyelni ahogy a finom ködfátyol beteríti a tavat. Ez az élet!!











Persze a reggeli ébredés didergős ilyenkor, de a madarak szimfóniája visz egy kis meleget az ember szívébe, még ilyenkor is.

Időm nagy részét azonban a geotermikusan aktív és vulkanikus zónában töltöttem. Láttam kitörő gejzírt. Igaz ez egy elég csalódás volt. Egy fickó bedobott egy szappant a lyukba, majd 5 perc múlva egy hosszasan feltörő vízsugarat bámulhatott a nép. Egy pont Izland javára. :) De a terület, a maga fortyogó sármedencéivel, gőzölgő, ezer színű tavaival, és szódaforrásaival valami eszméletlen. És ezzel egyenlített is Kiwifölde.

 Persze az elengedhetetlen vízesés se maradhatott ki útközben. A domboldalról még egy napfelkeltét is megpillanthattam, bár elég rohanósan, hiszen várt rám a hegy, amit az napra terveztem.

Úgy bizony, végre megvolt az első, és valóban izzasztó mászás. Ngauruhore-nak keresztelt vulkán egy 2287 méteres szunnyadó óriás. Az osztrák túraúttervezéssel ellentétben, itt nem cikk-cakkban megy fel az út, hanem nagyjából toronyiránt (már ha van egyáltalán út). Szerencsémre út közben találtam pár korombeli fiatalt, akikhez be tudtam csatlakozni a mászás során. Annyira azért már nehéz volt az út, hogy egyedül ne vágjak bele. A lenti rövidnadrágos idő helyett fenn viharos, csontig ható szél és 15 centis jeges hó fogadott. De nagy élmény volt felmászni, és már várom a következőt.

Hát ennyi volt, most már jöhet a munka. :)
Minden kedves barátomtól elnézést szeretnék kérni, ha esetleg elfelejtek írni, vagy későn reagálok. Igyekszem mindenkivel kapcsolatban maradni, és előbb utóbb válaszolok.

Végül egy apró kis szösszenet a vizuális étvágyak kielégítésére. :)

Sweet as New Zealand!