Job done! Well done! Job??? My Job!!!!!

Úgy bizony, végre valahára sikerült! Megkaptam az állást!

Nem tudom, hogy hogyan működnek a sors fogaskerekei, de most hihetetlenül örülök, hogy így forogtak.

Még Magyarországon találtam egy állásajánlatot, ahol hajónavigációs rendszerekre és radarokra kell szoftvert fejleszteni. Egyből megtetszett a cég profilja. "Ez az én melóm" - mondtam magamban. Tudtam, hogy az esélyeim elég gyengék, ahhoz, hogy otthonról megpályázzam, így félreraktam az ajánlatot, és egyéb munkákat kezdtem pályázni, afféle kóstolgatás feltérképezésképp. Sikertelenül.

Kiérkezésemre persze, már levették a hirdetést... Mondom remek. Egyik nap még az első itt töltött hetem során beadtam egy pályázatot egy fejvadász céghez, akik még aznap felhívtak. Mivel tetszettem nekik megküldték a cég profilját. És mit ad isten! Pont az "álommelót" közvetítették.

Ezután kezdődött a hacacáré. 3 telefonos interjú (és még legalább 15 egyéb információgyűjtő és tájékoztató beszélgetés) két szakmai interjú, egy telefon a bécsi referenciám leellenőrzése érdekében, és még egy meeting a közvetítőm és a cég managere között... Hozzám hasonlóan még két ember élte túl az akadálypályát, de végül engem választottak ki! (Hozzáteszem, csak ezt az egy állást pályáztam meg, feltettem egy lapra a szerencsém)

Fura fordulatok az életben. :)

Jelenleg kétfajta munkavízum pályázatom van folyamatban, remélem az egyik csak összejön.

És végül egy elmaradt videó egy korábbi kirándulásról. Igaz a video elég nyugodt hangvételűre sikeredett, de azért volt bőven kaland (peddle board, body board, sand surfing, kaland vezetés patakban terepjáróval, túrázás, hogy csak a legfontosabbakat említsem) 

Sweet as New Zealand!

Simple calmness

Mostanában nem nagyon postoltam. Bár nem volt eseménytelen az utóbbi időszak, egy picit azért megpihentem.

A múlt hétvégén felugrottunk lakótárssal Kiwifölde legészakabbi pontjára. Sikerült pár kalandot átélni, amint kész a videó többet is mesélek.
Kicsit tördelem az ujjaimat a munka miatt. Már minden lehetséges vizsgálaton, interjún, vallatáson átestem. Elvileg már kellene választ kapni, de tekintve, hogy a héten hosszú hétvége volt (ami annyit tesz, hogy sok cég egész héten zárva), így inkább nem izgulok, csak várom a jövőhetet.

Persze, nem lehet itthon ücsörögni egész nap, így elmentem egy közeli kis vulkánt megmászni. Csak, hogy gyönyörködhessek a csodás Auckland-ben.

A szigetre csak úgy lehet eljutni, ha kompra szállok, és letakarítom a cipőmet, megszabadulok minden lehetséges kártevőtől. A sziget ugyanis természetvédelmi és "pest free" övezet. Ez annyit tesz, hogy az emberek által korábban idehozott kártevőket sikerült a helyről teljesen kiirtani, és az őshonos madárfélék így újra gyarapodásnak indulhatnak (behozott ellenségek híján).













Tegnap egy másik utazást is beütöttem. Milán felvetette, hogy ki kéne menni az Aucklandtől 30km-re lévő fekete homokos óceánpartra. Én mondom: "Miért ne..". És teljesen meg is érte, alig kell fél órát utazni, és máris meseszép helyen van az ember. Zöld dombok kísértek végig az úton, majd a végén hatalmas sziklaszirt, madárkolónia, és persze gyönyörű hullámok végezték a már már szokásos katartikus érzelemkeltést (Oké... bevallom, ezt nem lehet megszokni, de hát ez Kiwifölde).

Remek délutáni program volt. Este még berandalíroztunk a városba is, és bár a félsportos cipőm miatt nem engedtek be egy helyre, azért sikerült egy-két sört legurítani és újabb menő pubokat felfedezni.

A mai napra már csak egy kis tradicionális piacozás, és sétálás jutott a tengerparton Milánnal, Eszterrel, a kisfiával, Dominikkel, és Frenkyvel a mopsz kutyussal.


Videó hamarosan.

Sweet as New Zealand.

Thunderbolt and lightning... very very frightening me!

Oké villámok, és mennydörgés nem volt, de azért elég kellemes ex trópusi ciklon nyomult be tegnap délelőtt Új-Zélandra.  Délutánra eleredt az eső is, és 100-140km/h-s szél kerekedett. Éjszaka arra ébredtem, hogy a széllökésektől remeg a ház, szóval onnantól kezdve nem sok alvás volt. Egészen ma 1 óráig tolta, még a kertet is átrendezte. :)

Aztán 1 órakor, mint akinek lejárt a munkaideje, eső eláll, szél elenyhül, nap kisüt, mintha mi se történt volna.

Sweet as New Zealand!

Childhood dreams fulfilled.

Itt az ideje, hogy kézbe vegyem a billentyűzetet és újabb szösszenetet írjak itteni, izgalmas életemről.

A hétvégén végre sikerült eljutnom vidékre, így kicsit jobban belekóstolva az igazi Kiwiföldébe. Bérelt verdával, hátizsákkal a csomagtartóban, alig pár óra alatt eljutottam egy volt aranybánya régióból kialakított nemzeti parkba.

Az odaút is már leírhatatlanul szép volt, pálmafás kertvárosokkal, óceánparton kígyózó főutakkal, és a hegyek között kanyargó szerpentinekkel. Tény, hogy 40 km/h-nál többel nem tudtam menni, hiszen annyi mindent kellett közben nézni. De hát ezért vagyok itt.

A világ tele van rengeteg gyönyörű látnivalóval, de azt hiszem Új-Zéland igazi egyediségét az adja, hogy annyi különböző csodálatos dolog van egy helyre betömörítve. Amaaaazing!!!

Az út kellemes volt, hiszen néhány száz méterenként vagy néhány kilométerenként tuti volt egy megállóhely, mintha tudnák, hogy "igen, túristák, nektek itt meg kell állnotok". És én, mint jó túrista, bizony mindenütt megálltam, hol a kagylókkal borított partot érintő, tükörsima, sekély tengervizet fotózni, hol pedig csak szimplán gyönyörködni a környező dombcsúcsokban, melyek mindegyike valaha egy dühödt vulkán volt. 

Karangahake Gorge. Nos ez az a bizonyos ex-aranybánya. Telis tele elhagyott barlangokkal, vadregényes Jurassic Parkba illő dzsungelekkel, kalandfilmekben látott függőhidakkal. Egy ilyen helyen élmény sátrazni. Igaz csak úgy a vadonban nem szabad felverni a házunkat, de 6 NZD fejében (önkéntes alapon), kipakolhatunk egy arra kijelölt helyen, és élvezhetjük nomád életet. Patakban fürdés, és csillagos ég a barátságos bocik társaságában.



És persze másnap irány az óceán. Végre láthattam hatalmas hullámokat (nem ritkán 4-5 métereseket is), szörföző embereket, és lenyűgöző sziklaszirteket.

Igaz, az esti alvás kocsiban zajlott le, mivel nem nagyon volt olcsó kemping a környéken. De nem bántam meg a parkoló egy sziklaszirtre épült, ahonnan tökéletes panoráma nyílt a környező szigetekre és a végtelen óceánra. Ezt megfejelve, a fényszennyezés hiányában, tökéletesen látszott egész éjszaka a tejútrendszer. Én azt mondom, ezért érdemes élni!
Reggel felébredvén korgó nyomorral jöttem rá, hogy az éjszaka kinnfelejtett kolbászkát valami helyi vadállat lenyúlta, de  nem érdekelt igazán, rohantam a kilátórészbe, hogy megcsodáljam a napfelkeltét.

Az előző napi túrát, és a nehéz éjszakát a homokos tengerparton, illetve magamat a hatalmas hullámokba belevetve töltöttem. Tanulmányoztam a helyi szörfös gyerekek technikáját, hogy legközelebb már én is közöttük tehessem meg első szárnypróbálgatásaimat.

Végül este hazavezetés, és készülés az állásinterjúra.
Igen, eljutottam az első szakmai interjúmig. És igen, sikerrel vettem az első akadályt. Tegnap mire hazaértem az elbeszélgetésről, már hívott is a közvetítő, hogy jól sikerült az első kör, és jövőhéten jön a következő, hogy kipróbálják a programozói képességemet is. Ha ezen is túl esek, akkor valószínűleg enyém a meló, és végre elindulok a stabilizálódás útján.


Dióhéjban ennyi lett volna. Szokásomhoz híven megint készítettem egy kis videóösszeállítást. Jó szórakozást!

Sweet as New Zealand!